Mire számítsunk egy lakásbiztosítással kapcsolatban?

Talán kijelenthetjük, hogy általában nem része a mindennapjainknak a lakásbiztosítás és az ezzel kapcsolatos fogalmak.
És valljuk be, hogy magabiztosabban beszélünk egy témáról, ha előtte tájékozódunk róla egy kicsit. 

A biztosításban is vannak alapvető dolgok, amikkel nem árt tisztában lenni:

• A lakásbiztosítás egy szerződés-alapú szolgáltatás, kötött feltételekkel.
• A megkötött szerződésnek magába kell foglalnia a biztosítást kötő személy adatait, a feltételeket, kötelességeket, jogokat, kártérítéseket és károkat.
• Ami a biztosítási szerződés felmondását illeti, más jogok vonatkoznak az ügyfélre, és mások a biztosítóra.
• Magának a szerződésnek határozott az ideje, de a megújításhoz nem szükséges a személyes jelenlét.
• Időről időre érdemes átnézni, újítani, esetleg cserélni a lakásbiztosításunkat, mert egy idő után elavult és korszerűtlen lesz.
• Ez egy szabadon választott biztosítás, nem kötelező, de erősen javasolt, mert így van egy mentőöv arra az esetre, ha valamilyen káreset érné.

Ez csak pár alap információ, de azért hasznos, hogyha észben tartjuk őket. 

Megfelelő a jelenlegi lakásbiztosításom?

Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lakásbiztosítást kötünk a lakásunkra vagy a házunkra.

Megfelelő a jelenlegi lakásbiztosításom?

Érdemes körültekintőnek lenni, és rögtön megkeresni a számunkra legjobbat, mint amikor valami számunkra értékes dolog elromlik a házban, azt sem bízzuk akárkire, hanem kerítünk egy profi szakembert.

Ha már rendelkezünk lakásbiztosítással, akkor pedig időről időre érdemes átnézni a szerződést.

Miért fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzük a szerződésben foglaltakat?

Mert az életünk, és így a körülöttünk lévő világ is folyamatosan változik.

Ezek a változások egyértelműen hatással vannak a lakhelyünkre is, úgy is, mint a felújítással vagy újjáépítéssel járó költségek, vagy a házban lévő dolgok értéke, esetleg egy készülék csere, vagy napelem telepítés.

Akkor is változtatni kell a szerződésen, hogyha például bővül a család egy gyermekkel, vagy úgy döntünk, hogy befogadunk egy házi kedvencet.

Az ilyen esetekre felkészülve érdemes naprakésznek lenni a lakásbiztosításunkat kiegészítő innovatív lehetőségekből, amiket nem olyan rég vezettek be. 

Milyen kiegészítő biztosításokat lehet kötni a házunkra, lakásunkra?

Nyilván ahány hely, annyi szokás, de számunkra egyáltalán nem mindegy, hogy most egy adott kárt fedez-e a biztosítónk, vagy nem.
Így annak érdekében, hogy elkerüljük a kellemetlen helyzeteket, jobb, ha listába szedjük és alaposan átgondoljuk, hogy pontosan mit is várunk egy lakásbiztosítástól.
Néhány dolog talán egyértelműnek tűnhet, de azért jó ezeket is megemlíteni. 

Többek között érdemes utánajárni, hogy a biztosítási ajánlat tartalmazza-e a következőket:

  • kiterjesztett garancia,
  • kisállat vagy háziállat biztosítása,
  • gépjármű assistance,
  • egybeköthető-e a vállalkozási biztosítással,
  • graffiti vagy vandalizmus okozta károk megtérítése,
  • koromszennyezési és tűz nélküli füst általi károsodás esetén való biztosítás,
  • a víz sok kárt okozhat úgy, mint kintről való beázás, csőtöréskor kifolyt vagy nyitva maradt nyílászárón keresztül befolyt víz, ezért fontos tudni, hogy megtérítik-e,
  • napelem rendszerre is kiterjeszthető,
  • a fedezet kerti bútorra is kiterjeszthető,
  • a különböző jellegű lopások esetén okozott károkat is megtéríti a biztosító.

Ezek között van olyan, ami talán elsőre nem biztos, hogy az ember eszébe jut, de nem árt ezekre is rákérdezni a biztosítónál, ugyanis ma már szinte mind elvárhatóak.

© XL